Ez most nem csak Tirol…

2008 szeptember 2. | Szerző: panyopanni |

Nekem Ausztriában a tavak tetszenek a legjobban. L-nek meg a hegyek. Szerencse, hogy ezek gyakran együtt vannak!

Korábban jártunk a Mondsee-nél, a Wolfgangsee-nél, a Hallstattersee-nél, a Turnersee-nél, a Klopeinersee-nél. A hegyek sem maradhattak el: Dachsteint is közelről láttuk még 2003-ban.

Most a Zellersee is csatlakozott a sorhoz! A hegyeket pedig maga a Grossglockner-útszakasz képviselte.

 

Tirolból még délelőtt átautóztunk Salzburgerlandba. Zell am See 40 kilométerre volt a szállásunktól, természetesnek vettük, hogy meg kell néznünk. És nem csalódtunk!

Megérkezés után szinte az első, amit megpillantottunk, egy játszótér volt,

 mögötte a tóval. T. azonnal beült a hintába, nézegette a nyüzsgő gyerekeket, mosolygott, örült, én pedig arra gondoltam: igen, ez az, ilyesmi lehet a boldogság!!! Az ember csodálatos környezetben időzik a Férjével és a kislányával, mosolygó arcok tekintenek rá vissza… Valami ilyesmi.

 

Maga a város pici, a tó mentén sétáltuk körbe.

A Grand Hotel már messziről tündöklik: egy kis félszigeten fekszik, egészen benyúlik a tóba, 3 oldalról víz veszi körül. Ez a legimpozánsabb épület a környéken.

Visszafelé vettünk szendvicseket, T. is ebédelt, aztán tovább indultunk. L. nagy vágya látszott megvalósulni: nekivágtunk a hegyeknek. No, persze nem gyalog, hanem autóval, de hát ez is valami!

Ausztria legmagasabban haladó útját készültünk megnézni, ez pedig némi izgalommal töltött el bennünket. T. persze nem érezte át annyira a pillanat gyönyörűségét, de sebaj.

Délnek mentünk, majd elértük Ferleitent. Itt hatalmas parkolót pillantottunk meg, de volt itt gyerekpark, étterem, információs központ is. No, meg egy fizetőkapu.

A hegyek viszont már itt hívogattak, így nem törődve a 28 eurós útdíjjal, tovább indultunk. Kis kellemetlenség ért bennünket: a fizetőkapunál ülő úriember 5 euróval vágott át minket, de hát így jár az ember, ha nem számolja meg tételesen a visszajárót… A fizetőkapu meg amúgy is faramuci dolog: áll a sor mögöttünk, felnyílik a sorompó, hát menni kell, sietni. Az euró pedig még idegen a szememnek, nem vettem észre a hiányt.

Szóval némi bosszankodás után elindultunk felfelé a szerpentinen. Egymást érte a sok kanyar, néhol hajtűkanyar. A távolban egy hegyi vízesés rajzolódott ki,

ezt végig láttuk, persze egyre nagyobb magasságokból nézhettük. A Renault egész jól bírta az utat, ahhoz képest, hogy nem hegyi terepre tervezték, megoldotta a rá bízott feladatot.

Nem mentünk végig az úton, arra sajnos nem volt időnk. A Fucher Törl-ig autóztunk, az ottani pihenőnél ki is szálltunk, hogy sétáljunk egyet. Nem mondom: az időjárás elég zord odafent. 8-10 fokkal biztosan hűvösebb volt, és a szél is irdatlanul fújt. Hiába, ez itt 2571 méter magasság már!

Hűvös idő ide vagy oda, a látvány mindenért kárpótolt. Olyan volt, mintha poszteren mutatták volna be nekünk a környék csúcsait. A fénykép is mesterkéltnek tűnik, pedig nem az. Gyönyörű volt az egész.